sütizés

Szóval velünk semmi olyan igazi izgalom nem történt, de azért beszélek egy kicsit.

Merthogy azért például. A lányom hogy úgy mondjam SÜT. Sütit süt. Kiméricskélte a hozzávalókat a kefíreshez, meregette kanállal a lisztet, aztán a kakaót, meg ami kell. Kevergette is, kavargatta is, kóstolgatta is serényen. Bele és rá - meg a szájba - banán. Aztán beleöntöttük a tepsibe, és irány a megsülés.

(A képen az elszánt tekintet oka - 'Nehéz, de én elbíjom!')

Fincsi lett.
A konyha meg lisztes-kakaós-vajas. A konyhatündér úgyszintén. De Ő főleg krémes, hiszen a tálat is ki kellett nyalni, könyékig belemászva... :D

De már el is fogyott a fincsiség, ettünk ebéd utáni desszertként (nem is volt gond azzal, h üres legyen a tányér ilyen motivációval), és vittünk át dédiékhez is. Hazatérve pedig M elújságolta a folyosó népének, h ő bizony sütött, így a nagy beharangozás után gyorsan át is küldtem kóstolót vinni a szomszédságnak.

Mellesleg, S születése óta ma van itthon először sajátsütött süti!

A hazatérésetek is majd megünnepeljük hasonló konyhamutatvánnyal, oké? ;-)

Macskamentés

Hát hello!
Igazából azt se tudom, hogy hol vagytok, megérkeztetek-e vagy sem... lehet, hogy ez az átka annak, ha túl közel lakunk a szülőkhöz, mindig azt hiszik, hogy már mondták, pedig nem. Azért remélem megvagytok!

Amikor hétfőn itt voltatok, akkor ti is hallottátok a szomszédban a tetőn a cicát nyávogni. Szegény felment valahogy, és aztán nem tudott lejönni. A két tető rész találkozása alá vackolta be magát.
Nagyon el volt keseredve. Akárhányszor kimentem a teraszra, mindig jó hangosan és kétségbeesetten nyávogott, hogy segítsek. De én azt gondoltam először, hogy ha felment, le is tud jönni. Utána meg azt, hogy lakik abban a házban két férfi, létrájuk is van, nem a mi házunk, hát szedjék le ők. Megkísérelték, nem küzdöttek nagyon, nem sikerült.
3 napig volt fent a csacska macska étlen szomjan, akkor Peti mondta, hogy ő ezt nem nézi tovább, becsengettünk, felmentünk, és Peti leszedte. Amiért nagyon büszke vagyok rá. Szerencsétlen állat nem tudta, hogy inkább féljen, vagy hagyja magát megfogni. Ezért inkább hullamerevséget imitált (emiatt nem nagyon volt fogás rajta) és közben igen hangosan mondta a magáét. Még morgott is, olyan kutyafélén. Peti elkapta a grabancát, ahogy anno a macskamama is tehette, betekertük egy kardigánba, és úgy hoztuk le.
Amikor az utcán kicsomagoltuk, gyorsan elszaladt, ment haza.
Most üres a tető, csak egy kis sárga tálka emlékeztet az ismeretlen cirmosra, ebben volt egy kis tej, amivel Peti becserkészte.