Tegnap kezdődött a tábor Tóalmáson. Nagyon fura érzés volt gyereket odavinni. Kb. 20 éve volt, hogy először ott jártam, mint táborozó, utána folyamatosan voltam segítő, tanácsadó, diák. És most az én gyerekem ment oda táborozni! A mostani személyzet és önkéntesek nagy részét egyáltalán nem ismerem, de nem kizárt, hogy valamelyik a táborozóm volt, most pedig 1 hétre rájuk bízom a saját fiamat. Jó is, mert látom, hogy annak a lelki munkának volt értelme, amit sok éven keresztül csináltunk ott; rossz is, mert látszik, hogy megy az idő. Francba!
Még egy kis csavar: Ati szobájában az egyik tanácsadó egy olyan fiú, aki több éven keresztül járt Biára az általunk szervezett ifitalálkozóra "táborozni", kedvelem, és örülök, hogy Ati hozzá került. A másik fiú pedig az a Chris, akinek az apukája majd 15 évig volt az ottani bibliaiskola igazgatója+ emlékszem, amikor táborozóként érintetlenül vitte haza 1 hét után a tisztasági csomagját, és ezt az édesanyja szóvátette. :D Neki is örülök, mert azóta már biztosan példát tud mutatni ilyen téren is.
Miután Atit leadtuk, átmentünk gáborékhoz (Peti bátyja ott dolgozik), meghallgattuk az amerikás beszámolójukat, megnéztük a képeiket, ettünk amerikai kekszet, stb. Közben Markó és Áron békákat fogdostak, némelyikre mondhattuk, hogy "nem túlzottan élénkek ám!" (Madagaszkár 1) kicsit laposak lettek a csepp kis kezekben.
