sütizés

Szóval velünk semmi olyan igazi izgalom nem történt, de azért beszélek egy kicsit.

Merthogy azért például. A lányom hogy úgy mondjam SÜT. Sütit süt. Kiméricskélte a hozzávalókat a kefíreshez, meregette kanállal a lisztet, aztán a kakaót, meg ami kell. Kevergette is, kavargatta is, kóstolgatta is serényen. Bele és rá - meg a szájba - banán. Aztán beleöntöttük a tepsibe, és irány a megsülés.

(A képen az elszánt tekintet oka - 'Nehéz, de én elbíjom!')

Fincsi lett.
A konyha meg lisztes-kakaós-vajas. A konyhatündér úgyszintén. De Ő főleg krémes, hiszen a tálat is ki kellett nyalni, könyékig belemászva... :D

De már el is fogyott a fincsiség, ettünk ebéd utáni desszertként (nem is volt gond azzal, h üres legyen a tányér ilyen motivációval), és vittünk át dédiékhez is. Hazatérve pedig M elújságolta a folyosó népének, h ő bizony sütött, így a nagy beharangozás után gyorsan át is küldtem kóstolót vinni a szomszédságnak.

Mellesleg, S születése óta ma van itthon először sajátsütött süti!

A hazatérésetek is majd megünnepeljük hasonló konyhamutatvánnyal, oké? ;-)